[1] Az éneklõmesternek; a Kóráh fiainak tanítása.
[2] Oh Isten! füleinkkel hallottuk, atyáink beszélték el nékünk a dolgot, a melyet napjaikban, a hajdankor napjaiban cselekedtél.
[3] Nemzeteket ûztél te ki saját kezeddel, õket pedig beplántáltad; népeket törtél össze, õket pedig kiterjesztetted.
[4] Mert nem az õ fegyverökkel szereztek földet, és nem az õ karjok segített nékik; hanem a te jobbod, a te karod és a te orczád világossága, mert kedvelted õket.
[5] Te magad vagy az én királyom oh Isten! Rendelj segítséget Jákóbnak!
[6] Általad verjük le szorongatóinkat; a te neveddel tapodjuk le támadóinkat.
[7] Mert nem az ívemben bízom, és kardom sem védelmez meg engem;
[8] Hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól, és gyûlölõinket te szégyeníted meg.
[9] Dicsérjük Istent mindennap, és mindörökké magasztaljuk nevedet. Szela.
[10] Mégis megvetettél, meggyaláztál minket, és nem vonulsz ki seregeinkkel.
[11] Megfutamítottál minket szorongatóink elõtt, és a kik gyûlölnek minket, fosztogattak magoknak.
[12] Oda dobtál minket vágó-juhok gyanánt, és szétszórtál minket a nemzetek között.
[13] Eladtad a te népedet nagy olcsón, és nem becsülted az árát magasra.
[14] Csúfságul vetettél oda minket szomszédainknak, gúnyra és nevetségre a körültünk levõknek.
[15] Példabeszédül vetettél oda a pogányoknak, fejcsóválásra a népeknek.
[16] Gyalázatom naponta elõttem van, és orczám szégyene elborít engem.
[17] A csúfolók és káromlók szaváért, az ellenség és a bosszúálló miatt.
[18] Mindez utolért minket, mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg a te frigyedet.
[19] Nem pártolt el tõled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedrõl:
[20] Noha kiûztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát.
[21] Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és kiterjesztettük volna kezünket idegen istenhez:
[22] Nemde kifürkészte volna ezt Isten? Mert õ jól ismeri a szívnek titkait.
[23] Bizony te éretted gyilkoltak minket mindennapon; tekintettek bennünket, mint vágó-juhokat.
[24] Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj fel, ne vess el [minket] örökké!
[25] Miért rejted el orczádat, és felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat?
[26] Bizony porba hanyatlik lelkünk, a földhöz tapad testünk.
[27] Kelj fel a mi segítségünkre, ments meg minket a te kegyelmedért!