[1] Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik: már a puszta látványától is összeroskad.
[2] Nincs olyan vakmerő, aki fölverje. Ki merne kiállni ellene?
[3] Ki szállhat szembe vele úgy, hogy sértetlenül hagyná? Minden az övé az ég alatt.
[4] Nem hallgathatom el, milyenek a tagjai, mekkora az ereje, mily szép az alakja.
[5] Ki tudná lehúzni a bőrét, ki merne benyúlni két fogsora közé?
[6] Szájának kapuját ki merné kitárni? Fogai között a rémület lakik.
[7] Büszkén sorakoznak pikkelyei, mintha szoros pecséttel volnának lezárva.
[8] Egyik a másikhoz olyan közel van, hogy még a szél sem férkőzhet közéjük.
[9] Egymáshoz tapadnak, egybekapcsolódnak elválaszthatatlanul.
[10] Tüsszentése fényt sugároz, szemei olyanok, akár a hajnalpír.
[11] Szájából fáklyák jönnek elő, tüzes szikrák sziporkáznak.
[12] Orrlyukaiból füst száll ki, mint valami gőzölgő forró üstből.
[13] Lehelete lángra lobbantja a faszenet, szája lángokat lövell.
[14] Nyakában erő lakik, rémülten futnak szét előle.
[15] Testének alsó része is kemény, mozdíthatatlan, mintha rá volna öntve.
[16] Szíve olyan kemény, mint a kő, kemény, mint az alsó malomkő.
[17] Ha fölemelkedik, megriadnak még a hősök is, ijedtükben fejüket vesztik.
[18] Ha el is találja a kard, nem árt neki, sem a lándzsa, a kopja vagy a nyíl.
[19] Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát, a rezet, mint a korhadt fát.
[20] A nyílvesszőtől nem futamodik meg, pozdorjává törnek rajta a parittyakövek.
[21] Semmibe se veszi a dorongot, nevet a dárda suhogásán.
[22] Hasán mintha éles cserepek lennének, mint a cséplőszán, úgy kúszik az iszapban.
[23] Nyomában fortyog a mély víz, mint a fazékban, fölkavarja a tengert, mint a kenőcsöt.
[24] Csillogó ösvényt hagy maga után, mintha megőszült volna a mély víz.
[25] Nincs a földön hozzá hasonló, úgy van megalkotva, hogy semmitől se féljen.
[26] Szembenéz minden hatalmassal, ő a királya minden vadállatnak.