[1] Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
[2] Ilyesfélét eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!
[3] Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?
[4] Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, csóválhatnám gúnyosan a fejemet.
[5] Szavaimmal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével nyugtatgatnálak.
[6] Attól, hogy beszélek, nem enyhül fájdalmam, de ha abbahagyom, akkor sem múlik el;
[7] mostanra teljesen kimerített. Elpusztítottad egész családomat.
[8] Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom.
[9] Haragja marcangolt és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemekkel néz rám ellenségem.
[10] Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem.
[11] Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat.
[12] Nyugalomban éltem, de ő összetört. Nyakon ragadott, és szétzúzott, céltáblának használt engem.
[13] Mindenfelől záporoznak nyilai; felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre.
[14] Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
[15] Varrott zsákruhát húztam a bőrömre, porba hajtottam büszkeségemet.
[16] Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka ül.
[17] Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta.
[18] Föld, ne fedd be véremet, ne némuljon el segélykiáltásom!
[19] Most is van tanúm a mennyben, és kezesem fenn a magasságban.
[20] Saját barátaim csúfolnak! Könnyek között tekintek Istenre,
[21] hogy igazolja a férfiút Istennél, és az embert felebarátjával szemben.
[22] Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.