[1] Most azonban kinevetnek engem, akik fiatalabbak nálam, akiknek az apját annyira sem becsültem, hogy juhászkutyáim közé soroljam.
[2] Mire mentem volna kezük erejével? Hiszen életerejük odalett.
[3] Ínségtől és éhségtől legyengülve a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon.
[4] Vadsóskát tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük.
[5] Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra.
[6] Völgyek szakadékaiban kell lakniuk, a föld és a sziklák üregeiben.
[7] A bokrok között kiáltoznak, bogáncskórók alatt gyülekeznek.
[8] Esztelen senkiházik, akiket korbáccsal vertek ki az országból.
[9] És most ezek gúnyolódnak rajtam, és köszörülik rajtam a nyelvüket.
[10] Utálkozva húzódnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni.
[11] Meglazította Isten íjamon a húrt, és megalázott engem, ezért bánnak velem zabolátlanul.
[12] Jobb felől csőcselék támad rám, lábamnak gáncsot vetnek, és pusztulásom útját egyengetik.
[13] Ösvényemet felszaggatják, romlásomon fáradoznak, és nincs, aki megfékezze őket.
[14] Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: romba dőlt falak közt zúdulnak rám.
[15] Rémület tört rám, és úgy űzte el méltóságomat, mint a szélvész; boldogságom eltűnt, mint a felleg.
[16] Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva.
[17] Éjszaka nyilallnak csontjaimban, és kínjaim nem csillapodnak.
[18] Hatalmas erővel kapta el ruhámat, szorosan átkarolt derekamnál fogva,
[19] és belevert a sárba; hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz.
[20] Segítségért kiáltok hozzád, de te nem válaszolsz. Ott állok előtted, de észre sem veszel.
[21] Kegyetlenné váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem.
[22] Fölemelsz, és elsodorsz a széllel, szétmállasztasz a viharban.
[23] Jól tudom, hogy halálba viszel, abba a házba, ahol minden élő találkozik.
[24] De a roskadozó nem nyújthatja ki a kezét? Aki veszélyben van, nem kiálthat segítségért?
[25] Nem sírtam-e azért, kire nehéz napok jártak? Nem volt-e lelkem szomorú a szegény miatt?
[26] Bizony, jót reméltem, de rossz következett. Világosságot vártam, és sűrű homály jött.
[27] Nyugtalanság tört rám, mely nem csillapodik; elértek a nyomorúság napjai,
[28] feketén járok, de nem a nap hevétől. Fölkelek, és segítségért kiáltok a gyülekezetben.
[29] A sakálok testvére lettem és a struccok társa.
[30] Bőröm megfeketedett, és hámlik le rólam, csontom pedig ég a láz miatt.
[31] Citerám gyászosan szól, sípom síró hangon.