[1] Megszólalt a naamái Cófár, és ezt mondta:
[2] Nem kell-e felelnünk e sok beszédre? A bőbeszédűnek legyen igaza?
[3] Elnémíthatja-e fecsegésed az embereket? Gúnyolódsz, és nincs, aki megszégyenítsen?
[4] Ezt mondtad: „Tanításom helyes, és ha megvizsgálsz, tisztának találsz!”
[5] Bárcsak maga Isten szólalna meg, és nyitná meg ajkait veled szemben!
[6] Kijelentené neked a bölcsesség titkait, amelyek az értelem számára felfoghatatlanok. Akkor megtudnád, hogy Isten elnézi bűneid egy részét.
[7] Beleláthatsz talán az Isten titkaiba? Felérhetsz-e te a Mindenható tökéletességéhez?
[8] Magasabb az az égnél – mit kezdesz vele? Mélyebb a holtak hazájánál – mit is tudhatsz róla?
[9] Terjedelme hosszabb a földnél és szélesebb a tengernél.
[10] Ha valakit nyomon követ, elfog, és a bírák elé állít, ugyan ki akadályozhatja meg?
[11] Hiszen ismeri a hitvány embereket, látja az álnokságot, pedig nem is figyel oda.
[12] Az üresfejű ember is válhat értelmessé, a vadszamár csikója is születhet emberré.
[13] Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet,
[14] ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék!
[15] Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned.
[16] Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint levonult vizekre.
[17] Fényesebb lesz életed a déli verőfénynél, a sötétség is olyan lesz, mintha reggel volna.
[18] Bizakodás tölt el, mert lesz reménységed, körülnézel, és nyugodtan lefekszel.
[19] Ha leheveredsz, senki sem riaszt föl, sőt sokan hízelegnek neked.
[20] De a bűnösök szemei elsorvadnak, menedékük elvész; reménységük csak az, hogy majd kilehelik lelküket.