[1] Ez a három férfi nem válaszolt többé Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát.
[2] Akkor haragra gerjedt a Búzból, Rám nemzetségéből való Elíhú, Barakél fia. Megharagudott Jóbra, amiért igaznak tartotta magát Istennel szemben.
[3] De a három barátjára is megharagudott, mert nem találták meg a kellő választ, hogy bűnösnek nyilváníthassák Jóbot.
[4] Elíhú azonban várt a Jóbhoz szóló beszédével, mert azok idősebbek voltak nála.
[5] De amikor látta Elíhú, hogy a három férfi nem tud már mit felelni, akkor megharagudott.
[6] Megszólalt hát a Búzból való Elíhú, Barakél fia, és ezt mondta: Én még fiatal vagyok, ti pedig öregek. Ezért hátrahúzódtam, és féltem elmondani nektek, amit tudok.
[7] Azt gondoltam: beszéljenek a korosabbak, adják tudtul a bölcsességet az idősebbek.
[8] De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi.
[9] Nem az idősek a bölcsek, és nem a vének értenek az ítélethez.
[10] Ezért azt mondom, hallgass rám, hadd mondjam el én is, amit tudok.
[11] Én kivártam, amíg beszéltetek, figyeltem, amíg okoskodtatok, amíg kerestétek a megfelelő szavakat.
[12] Figyelmesen hallgattalak titeket, de senki sem tudta Jóbot megcáfolni, egyikőtök sem felelt meg mondásaira.
[13] Ne mondjátok: Olyan bölcsességre bukkantunk, melyet csak Isten győzhet le, ember nem.
[14] Nem hozzám intézte szavait, ezért nem a ti mondásaitokkal felelek neki.
[15] Megrettentek, nem válaszoltak többé. Cserbenhagyták őket a szavak.
[16] Vártam, de ők nem beszéltek. Megálltak, és nem szóltak többet.
[17] Hadd mondjam hát el én is a magamét, hadd mondjam el én is, amit tudok!
[18] Mert tele vagyok szavakkal, szorongat belülről a lélek.
[19] Olyan már a bensőm, mint a lezárt újbor, széthasad, mint erjedő musttól a tömlő.
[20] Beszélek tehát, hogy levegőhöz jussak. Megnyitom számat, és válaszolok.
[21] Nem leszek elfogult sem erre, sem arra, senkinek nem fogok hízelegni.
[22] Nem is értek én a hízelgéshez, meg el is ragadna gyorsan az Alkotóm.