Skip to content
Opens in a new window
Listen to this chapter • 6:55

[1] Azután így szólt hozzájuk: Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.

[2] Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott.

[3] Ruhája olyan tündöklő fehér lett, amilyet a földön ruhafestő nem tud fehéríteni.

[4] És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal.

[5] Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lenni; hadd készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.

[6] Nem tudta ugyanis, hogy mit beszél, mert nagy félelem fogta el őket.

[7] De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!

[8] És amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.

[9] Amikor jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, csak amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül.

[10] Engedelmeskedtek a parancsnak, de azon tanakodtak egymás között, mit jelent a halottak közül való feltámadás.

[11] Ezért megkérdezték tőle: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?

[12] Ő pedig így válaszolt: Illés valóban előbb jön el, hogy helyreállítson mindent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetésben lesz része?

[13] De mondom nektek, Illés már eljött, és azt tették vele, amit csak akartak, amint meg van írva róla.

[14] Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástudókat is, akik vitatkoztak velük.

[15] Amint meglátták Jézust, az egész sokaság felbolydult, és eléje futott, hogy köszöntse őt.

[16] Ő pedig megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztok velük?

[17] A sokaságból így felelt neki valaki: Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van;

[18] és ahol hatalmába keríti, földhöz vágja őt, habzik a szája, és megmerevedik. Szóltam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.

[19] Jézus így válaszolt nekik: Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt elém!

[20] Odavitték hozzá, és amikor meglátta Jézust a lélek, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett, és habzott a szája.

[21] Jézus megkérdezte a fiú apjától: Mióta gyötri ez a betegség? Ő pedig ezt válaszolta: Gyermekkora óta.

[22] Gyakran vetette tűzbe is meg vízbe is, hogy elpusztítsa. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk!

[23] Jézus pedig ezt mondta neki: Ha tehetsz?! Minden lehetséges annak, aki hisz.

[24] A fiú apja azonnal felkiáltott: Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!

[25] Amikor látta Jézus, hogy összefut a sokaság, ráparancsolt a tisztátalan lélekre ezt mondva neki: Te néma és süket lélek, én parancsolom neked: menj ki belőle, és ne menj bele többé!

[26] Az pedig felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle. A gyermek olyan lett, mint a halott, úgyhogy sokan azt mondták: meghalt.

[27] Jézus azonban kezét megragadva felemelte, és az felkelt.

[28] Amikor azután Jézus bement egy házba, a tanítványai megkérdezték tőle maguk között: Mi miért nem tudtuk kiűzni?

[29] Ő pedig ezt mondta nekik: Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.

[30] Onnan elindulva keresztülmentek Galileán, és nem akarta, hogy valaki megtudja,

[31] mert tanította a tanítványait, és ezt mondta nekik: Az Emberfia emberek kezébe adatik, és megölik őt, de miután megölték, a harmadik napon feltámad.

[32] Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek megkérdezni őt.

[33] Megérkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztatok útközben?

[34] Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymás között az úton, hogy ki a legnagyobb.

[35] Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája!

[36] És kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, és ezt mondta nekik:

[37] Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.

[38] János ezt mondta neki: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űzött ki ördögöket, és igyekeztünk megakadályozni ebben, mert nem követ minket.

[39] Jézus azonban ezt mondta: Ne akadályozzátok őt! Mert senki sem fog csodát tenni az én nevemben, hogy azután gyalázhasson engem,

[40] mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van.

[41] Aki inni ad nektek egy pohár vizet azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, hogy el nem marad a jutalma.

[42] Aki pedig egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik.

[43] Ha megbotránkoztat téged a kezed, vágd le azt, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kezeddel együtt jutsz a gyehennára, az olthatatlan tűzre,

[44] ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.

[45] És ha a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt, mert jobb, ha sántán mégy be az életre, mint ha két lábaddal együtt vettetsz a gyehennára,

[46] ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.

[47] És ha a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemeddel együtt vettetsz a gyehennára,

[48] ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.

[49] Mert majd minden ember tűzzel sózatik meg.

[50] Jó a só, de ha a só ízét veszti, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és éljetek békességben egymással!

Márk — Chapters