[1] Jézus ismét példázatokban beszélt hozzájuk:
[2] Hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának.
[3] Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni.
[4] Ekkor újabb szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ünnepi lakomát, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van, jöjjetek a menyegzőre!
[5] De némelyek, ezzel mit sem törődve, elmentek: egyik a földjére, a másik a kereskedésébe.
[6] A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket.
[7] A király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette.
[8] Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók.
[9] Menjetek ki tehát az országutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!
[10] A szolgák ki is mentek az utakra, összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel.
[11] Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve,
[12] és így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád! Az pedig hallgatott.
[13] Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.
[14] Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.
[15] Akkor a farizeusok elmentek, és elhatározták, hogy egy kérdéssel fogják tőrbe csalni.
[16] Elküldték tehát hozzá a Heródes-pártiakkal együtt a tanítványaikat, akik ezt mondták: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és az Isten útját az igazsághoz ragaszkodva tanítod, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét.
[17] Mondd meg tehát nekünk, mit gondolsz: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem?
[18] Jézus pedig felismerve gonoszságukat, így szólt: Képmutatók, miért kísértetek engem?
[19] Mutassátok nekem az adópénzt! Azok pedig odavittek neki egy dénárt.
[20] Ő megkérdezte tőlük: Kié ez a kép és ez a felirat?
[21] Azt felelték: A császáré. Ő akkor ezt mondta nekik: Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!
[22] Amikor ezt meghallották, elcsodálkoztak, és otthagyva őt, elmentek.
[23] Azon a napon szadduceusok is mentek hozzá, akik azt állítják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték őt:
[24] Mester! Mózes ezt mondta: „Ha valaki úgy hal meg, hogy nincs fiúgyermeke, akkor testvére vegye feleségül az asszonyt, és támasszon utódot testvérének.”
[25] Volt nálunk hét testvér: az első, miután megnősült, meghalt, és mivel nem volt utóda, a feleségét testvérére hagyta.
[26] Hasonlóan a második is, a harmadik is, és így egymás után mind a hét.
[27] Végül meghalt az asszony is.
[28] A feltámadáskor tehát a hét közül melyiké lesz az asszony, hiszen mindegyiké volt?
[29] Jézus így válaszolt nekik: Tévelyegtek, mivel nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát.
[30] Mert a feltámadáskor nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben.
[31] A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok-e, amit Isten mondott nektek:
[32] „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene”? Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké.
[33] Amikor a sokaság ezt hallotta, álmélkodott tanításán.
[34] Amikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elhallgattatta, összegyűltek.
[35] Egyikük pedig, egy törvénytudó, kísérteni akarta őt, és megkérdezte tőle:
[36] Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?
[37] Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.”
[38] Ez az első és a nagy parancsolat.
[39] A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”
[40] E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.
[41] Amíg a farizeusok együtt voltak, megkérdezte tőlük Jézus:
[42] Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia? Ezt felelték: Dávidé.
[43] Ő azt kérdezte: Hogyan nevezheti akkor Dávid a Lélek által urának, amikor ezt mondja:
[44] „Így szól az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet!”
[45] Ha tehát Dávid Urának nevezi őt, miképpen lehet a fia?
[46] De senki sem tudott neki válaszolni egyetlen szót sem, és attól a naptól fogva senki sem merte őt megkérdezni többé.