[1] Belsazár király uralkodásának harmadik esztendejében látomás jelenék meg nékem, Dánielnek, annak utánna, a mely elõször jelent meg nékem.
[2] És láték látomásban; és mikor láték, Susán várában voltam, a mely Elám tartományában van; és láték látomásban, és ímé az Ulai folyam mellett valék.
[3] És felemelém szemeimet és látám, és ímé egy kos álla a folyam elõtt, és két szarva vala; és az a két szarv magas vala, de egyik a másiknál magasabb, és a magasabb késõbb növekedék.
[4] Látám azt a kost [szarvaival] öklelkezni napnyugot, észak és dél felé; és semmi állat sem állhata meg elõtte, és senki sem szabadíthata meg kezébõl, és tetszése szerint cselekedék, és nagygyá lõn.
[5] És míg én szemlélém, ímé, egy kecskebak jöve napnyugot felõl az egész föld színére, és nem is illeté a földet; és ennek a baknak tekintélyes szarva vala az õ szemei között.
[6] És méne a kétszarvú koshoz, a melyet láték állani a folyam elõtt; és feléje futa erejének indulatában.
[7] És látám a koshoz érni; és néki dühödött és leüté a kost, és letöré két szarvát, és nem vala erõ a kosban megállani elõtte, és leüté a földre és megtapodá, és nem vala a kosnak senkije, a ki õt megmentse annak kezébõl.
[8] A kecskebak pedig igen nagygyá lõn; de mikor elhatalmasodék, eltörék a nagy szarv, és helyébe négy tekintélyes [szarv] növe az égnek négy szele felé.
[9] És azok közül egybõl egy kis szarv támada, és nagyon megnöve délre, napkeletre és a kívánatos [föld] felé.
[10] És megnöve mind az ég seregéig; és a földre vete [némelyeket] ama seregbõl és a csillagokból, és azokat megtapodá.
[11] És a seregnek fejedelméig növekedék, és elvette tõle a mindennapi áldozatot, és elhányattaték az õ szentségének helye.
[12] És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jó szerencséje van.
[13] És hallék egy szentet szólni; és monda egyik szent annak, a ki szól vala: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek [felõl?] s a szent hely és a sereg [meddig] tapostatik?
[14] És monda nékem: Kétezer és háromszáz estvéig [és] reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága.
[15] És lõn, hogy mikor én, Dániel, látám e látomást és keresém az értelmét: ímé elõmbe álla egy férfiúhoz hasonló alak.
[16] És emberi szót hallék az Ulai közén; kiálta pedig és monda: Gábriel, értesd meg azzal a látást!
[17] És oda jöve, a hol én állék, és a mint jöve, megrettenék és orczámra esém, és monda nékem: Értsd meg, embernek fia! mert az utolsó idõre szól ez a látomás.
[18] És mikor szóla velem, ájultan esém orczámmal a földre; de megillete engem és helyemre állíta;
[19] És monda: Ímé, én megmondom néked, mi lesz a haragnak végén? Mert a végsõ idõre [szól.
[20] Az a kétszarvú kos, melyet láttál, Médiának és Persiának királya.
[21] A szõrös kecskebak Görögország királya, a nagy szarv pedig, a mely szemei között vala, az az elsõ király.
[22] Hogy pedig az letöretteték, és négy álla helyébe: négy ország támad abból a nemzetbõl, de nem annak erejével.
[23] És ezek országai után, mikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orczájú, ravaszságokhoz értõ király.
[24] És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csudálatosképen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erõseket és a szenteknek népét.
[25] És a maga eszén [jár,] és szerencsés lesz az álnokság az õ kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen elveszt sokakat; sõt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg.
[26] És az estvérõl és reggelrõl való látomás, a mely megmondatott, igazság; te azonban pecsételd be a látomást, mert sok napra való.
[27] És én, Dániel, elájulék és beteg valék néhány napig, de felkelék és a király dolgát végezém; és álmélkodám ezen a látáson, és senki sem értette.