Skip to content
Opens in a new window

[1] Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta õket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak.

[2] És sokan fogják követni azoknak romlottságát; a kik miatt az igazság útja káromoltatni fog.

[3] És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt ûznek belõletek; kiknek kárhoztatásuk régtõl fogva nem szünetel, és romlásuk nem szunnyad.

[4] Mert ha nem kedvezett az Isten a bûnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítván, a sötétség lánczaira adta oda õket, hogy fenntartassanak az ítéletre;

[5] És [ha] a régi világnak sem kedvezett, de Nóét az igazság hirdetõjét, nyolczad magával megõrizte, özönvízzel borítván el az istentelenek világát;

[6] És [ha] Sodoma és Gomora városait elhamvasztotta, végromlásra kárhoztatta, például tévén azokra nézve, a kik istentelenkedni fognak;

[7] És [ha] megszabadította az igaz Lótot, a ki az istenteleneknek fajtalanságban való forgolódása miatt elfáradt;

[8] (Mert amaz igaz, azok között lakván, a gonosz cselekedeteket látva és hallva, napról-napra gyötri vala az õ igaz lelkét):

[9] Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekbõl, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani.

[10] Fõképen pedig azokat, a kik a testet követvén, tisztátalan kívánságban járnak, és a hatalmasságot megvetik. Vakmerõk, magoknak kedveskedõk, a kik a méltóságokat káromolni nem rettegnek:

[11] Holott az angyalok, a kik erõre és hatalomra nézve nagyobbak, nem szólnak azok ellen az Úr elõtt káromló ítéletet.

[12] De ezek, mint oktalan természeti állatok, a melyek megfogatásra és elpusztításra valók, azokat, a miket nem ismernek, káromolván, azoknak pusztulásával fognak el is pusztulni,

[13] Megkapván gonoszságuk díját, mint a kik gyönyörûségnek tartják a naponkénti dobzódást; undokságok és fertelmek, a kik kéjelegnek az õ csalárdságukban, mikor együtt lakmároznak veletek;

[14] A kiknek szemei paráznasággal telvék, bûnnel telhetetlenek; elhitetik az állhatatlan lelkeket, szívök gyakorlott a telhetetlenségben, átok gyermekei;

[15] A kik elhagyván az egyenes útat, eltévelyedtek, követvén Bálámnak, Bosor fiának útját, a ki a gonoszság díját kedvelte.

[16] De megfeddetett az õ törvénytelenségéért: egy igavonó néma állat emberi szóval szólván, megakadályozta a próféta esztelenségét.

[17] Ezek víztelen kútfõk, széltõl hányatott fellegek, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre.

[18] Mert hiábavalóság kevély [szavait] szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, a kik valóban elszakadtak a tévelygésben élõktõl,

[19] Szabadságot ígérvén azoknak, holott õk magok a romlottság szolgái; mert a kit valaki legyõzött, az annak szolgájává lett.

[20] Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyõzetnek, az õ utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsõnél.

[21] Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól.

[22] De betelt rajtok az igaz példabeszéd [szava:] Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertõjébe.

II. Péter — Chapters