[1] Azután útnak indultak Élimből. Megérkezett Izráel fiainak egész közössége a Szín-pusztába, amely Élim és a Sínai között van, a második hónap tizenötödik napján, azután, hogy kijöttek Egyiptomból.
[2] És zúgolódni kezdett Izráel fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában.
[3] Mert azt mondták nekik Izráel fiai: Bárcsak meghaltunk volna az Úr kezétől Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ehettünk kenyeret! Hát azért hoztatok ki bennünket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész gyülekezetet éhhalálra juttassátok?
[4] Az Úr azonban így szólt Mózeshez: Majd én hullatok nektek kenyeret az égből. Menjen ki a nép, és szedjen naponként egy napra valót! Ezzel teszem próbára, hogy az én törvényem szerint jár-e, vagy sem.
[5] Amikor a hatodik napon elkészítik azt, amit bevisznek, az kétszer annyi lesz, mint amennyit napról napra szednek.
[6] Mózes és Áron ekkor azt mondta Izráel fiainak: Ma este megtudjátok, hogy az Úr hozott ki benneteket Egyiptom országából.
[7] Reggel pedig meglátjátok az Úr dicsőségét, mert meghallotta, hogy zúgolódtok az Úr ellen. Ugyan mik vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtok?
[8] Mózes pedig ezt mondta: Ad majd az Úr ennetek este húst, reggel pedig kenyeret jóllakásig, mert meghallotta az Úr a zúgolódásotokat, ahogyan ellene zúgolódtatok. Mert mik vagyunk mi? Nem ellenünk zúgolódtatok, hanem az Úr ellen!
[9] Áronnak pedig azt mondta Mózes: Mondd meg Izráel fiai egész közösségének: Járuljatok az Úr elé, mert meghallotta zúgolódásotokat!
[10] Amikor azután Áron Izráel egész közösségéhez beszélt, és a puszta felé fordultak, az Úr dicsősége megjelent a felhőben.
[11] Azután így beszélt Mózeshez az Úr:
[12] Meghallottam Izráel fiainak a zúgolódását. Ezért így szólj hozzájuk: Estére húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és akkor megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.
[13] Így történt, hogy még azon az estén fürjek szálltak oda, és ellepték a tábort, reggelre pedig harmat borította a földet a tábor körül.
[14] Amikor fölszikkadt a lehullott harmat, apró szemcsék borították a pusztát: mintha apró dara lett volna a földön.
[15] Amikor meglátták ezt Izráel fiai, azt kérdezték egymástól: Mi ez? Nem tudták ugyanis, hogy mi az. De Mózes megmondta nekik: Ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nektek eledelül.
[16] Ezt parancsolja az Úr: Szedjen belőle mindenki annyit, amennyit meg tud enni: fejenként egy ómert, a lélekszámnak megfelelően. Annyi adagot szedjetek, amennyien egy sátorban vagytok!
[17] Izráel fiai így is cselekedtek, és szedett ki többet, ki kevesebbet.
[18] Amikor azután megmérték ómerrel, nem volt fölöslege annak, aki többet szedett, sem hiánya annak, aki kevesebbet szedett. Mindenki annyit szedett, amennyit meg tudott enni.
[19] Mózes azt mondta nekik: Senki se hagyjon belőle másnapra!
[20] De nem hallgattak Mózesre. Voltak, akik hagytak belőle másnapra is, de az megkukacosodott és megbüdösödött. Ezért megharagudott rájuk Mózes.
[21] Így mindenki annyit szedett reggelenként, amennyit meg tudott enni. De ha már forrón sütött a nap, elolvadt.
[22] A hatodik napon történt, hogy kétszer annyi kenyeret szedtek, fejenként két ómerrel. Akkor elment a közösség összes főembere, és jelentették Mózesnek.
[23] Ő így szólt hozzájuk: Ez az, amiről az Úr beszélt, hogy a nyugalom ideje lesz holnap, az Úr szent szombatja. Süssétek meg, amit sütni akartok, és főzzétek meg, amit főzni akartok, és tegyétek félre magatoknak mindazt, ami fölösleg, hogy megmaradjon másnapra.
[24] Félre is tették másnapra, ahogy Mózes megparancsolta, és nem büdösödött meg, féreg sem volt benne.
[25] Akkor ezt mondta Mózes: Ma ezt egyétek, mert ma az Úr szombatja van: ma nem találtok mannát a mezőn.
[26] Hat napon át szedhetitek, de a hetedik napon szombat van: akkor nem lesz.
[27] Mégis voltak a nép között olyanok, akik a hetedik napon is kimentek szedni, de nem találtak.
[28] Ekkor azt mondta az Úr Mózesnek: Meddig akartok még ellenszegülni parancsolataimnak és törvényeimnek?
[29] Láthatjátok, hogy az Úr adta nektek a szombat napját. Ezért ad ő a hatodik napon két napra való kenyeret. Maradjon mindenki otthon, a hetedik napon senki se mozduljon ki a helyéről!
[30] Ezért pihent a nép a hetedik napon.
[31] Izráel háza mannának nevezte el azt. Olyan fehér volt, mint a koriandermag, íze pedig olyan, mint a mézeskalácsé.
[32] Mózes azt mondta: Ezt a parancsot adta az Úr: Egy teljes ómernyit őrizzetek meg belőle a jövendő nemzedékeknek, hogy lássák, milyen kenyérrel tápláltalak benneteket a pusztában, amikor kihoztalak benneteket Egyiptom országából.
[33] Áronnak pedig ezt mondta Mózes: Vegyél egy edényt, tégy bele egy teljes ómernyi mannát, és helyezd el megőrzésre az Úr színe előtt a jövendő nemzedékek számára!
[34] Oda is helyezte azt Áron megőrzésre a bizonyság ládája elé, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.
[35] Izráel fiai negyven évig ették a mannát, míg csak lakott földre nem értek. Mannát ettek mindaddig, amíg el nem érték Kánaán földjének a határát.
[36] Az ómer pedig az éfának a tizedrésze.