[1] Ám miközben Jeroboám ott állt az oltárnál és tömjénezett, Isten egy embere Júdából Bételbe érkezett az Úr parancsára,
[2] és ezt hirdette az Úr parancsára az oltárnál: Oltár! Oltár! Így szól az Úr: Egy fiú születik majd Dávid családjából, akinek Jósiás lesz a neve, ő majd föláldozza rajtad az áldozóhalmok papjait, akik most rajtad tömjéneznek, és emberi csontokat fognak elégetni rajtad!
[3] Még csodát is tett azon a napon. Megmondta ugyanis: Ez a csoda lesz a bizonyíték arra, hogy az Úr szólott: Íme, ez az oltár majd meghasad, és szétszóródik a hamu, ami rajta van.
[4] Amikor a király meghallotta Isten emberének a beszédét, amelyet a bételi oltárról hirdetett, kinyújtotta a kezét Jeroboám az oltár mellől, és ezt mondta: Fogjátok el! De megbénult a keze, amelyet kinyújtott felé, és nem tudta visszahúzni.
[5] Az oltár pedig meghasadt, és szétszóródott a hamu az oltárról. Ez volt az a csoda, amelyet Isten embere tett az Úr parancsára.
[6] Ekkor megszólalt a király, és ezt mondta Isten emberének: Engeszteld ki Istenedet, az Urat, és imádkozz értem, hogy visszahúzhassam a kezem! Isten embere pedig kiengesztelte az Urat, úgyhogy a király vissza tudta húzni a kezét, és az olyan lett, mint azelőtt.
[7] Azután a király így szólt Isten emberéhez: Gyere haza velem, egyél valamit, én pedig adok neked valamit ajándékba!
[8] De Isten embere ezt mondta a királynak: Ha a palotád felét nekem adnád, akkor sem megyek el veled; én ezen a helyen nem eszem és nem iszom semmit.
[9] Mert ezt parancsolta nekem igéje által az Úr: Ne egyél és ne igyál semmit, és ne azon az úton térj vissza, amelyen mentél!
[10] Ezért más úton távozott; nem azon az úton tért vissza, amelyen Bételbe érkezett.
[11] Lakott azonban Bételben egy öreg próféta, akihez elmentek a fiai, és elmondtak neki mindent, amit Isten embere tett aznap Bételben, és amit a királynak mondott. Elbeszélték ezeket apjuknak,
[12] apjuk pedig megkérdezte tőlük: Melyik úton ment el? A fiai megmutatták neki, hogy melyik úton ment el Isten embere, aki Júdából érkezett.
[13] Akkor ezt mondta a fiainak: Nyergeljétek föl a szamaramat! Azok fölnyergelték a szamarát, ő pedig elnyargalt rajta.
[14] Elment az Isten embere után, és rátalált, amint egy cserfa alatt ült. Azt kérdezte tőle: Te vagy-e az Isten embere, aki Júdából érkezett? Ő így felelt: Én vagyok.
[15] Akkor ezt mondta neki: Gyere haza velem, és egyél valamit!
[16] De az így felelt: Nem térhetek vissza veled, és nem mehetek be hozzád. Ezen a helyen nem eszem és nem iszom semmit sem.
[17] Mert ezt a parancsot kaptam az Úr igéje által: Ne egyél és ne igyál ott semmit, és ne azon az úton térj vissza, amelyen odamégy!
[18] De a másik ezt mondta neki: Én is olyan próféta vagyok, mint te, és egy angyal így szólt hozzám az Úr parancsára: Hozd vissza őt magaddal a házadhoz, hogy egyen és igyon! Így hazudott neki.
[19] Az pedig visszatért vele, majd evett és ivott annak a házában.
[20] Még az asztalnál ültek, amikor az Úr igéje szólt ahhoz a prófétához, aki visszahozta őt,
[21] és így kiáltott Isten emberének, aki Júdából érkezett: Így szól az Úr: Mivel ellene szegültél az Úr szavának, és nem tartottad meg azt a parancsot, amelyet Istened, az Úr adott neked,
[22] hanem visszatértél, és ettél meg ittál azon a helyen, amelyről megparancsolta neked, hogy ott ne egyél és ne igyál, ezért holttested nem kerül őseid sírjába!
[23] Miután evett és ivott, fölnyergelték neki annak a prófétának a szamarát, aki visszahozta őt,
[24] és elment. De az úton egy oroszlán talált rá, és megölte. Holtteste ott hevert az úton, mellette állt a szamár, de az oroszlán is a holtteste mellett állt.
[25] Akik arra jártak, meglátták az úton heverő holttestet meg az oroszlánt, amint a holttest mellett áll. Bementek a városba, ahol az öreg próféta lakott, és elbeszélték ezt.
[26] Amikor meghallotta ezt az öreg próféta, aki visszahozta őt az útról, így szólt: Az Isten embere ez. Ellene szegült az Úr szavának, ezért az Úr egy oroszlán prédájává tette; az rátört és megölte. Így teljesedett be az Úr igéje, amelyet megmondott neki.
[27] Azután így szólt fiaihoz: Nyergeljétek föl a szamaramat! Föl is nyergelték,
[28] ő pedig elment, és megtalálta az úton heverő holttestet meg a szamarat és az oroszlánt, amint ott álltak a holttest mellett. Az oroszlán nem ette meg a holttestet, és a szamarat sem tépte szét.
[29] A próféta fölemelte Isten emberének a holttestét, rátette a szamárra, és visszavitte. Bement a városba az öreg próféta, hogy elsirassa és eltemesse.
[30] Holttestét a saját sírjába helyezte, és így siratták el: Jaj, testvérem!
[31] Miután eltemette, ezt mondta fiainak: Ha meghalok, engem is ebbe a sírba temessetek, ahová az Isten emberét temettük. Az ő csontjai mellé helyezzétek az én csontjaimat is!
[32] Mert bizonyosan be fog teljesedni az az ige, amelyet ő hirdetett az Úr parancsára a bételi oltárról és az áldozóhalmok templomairól Samária városaiban.
[33] De Jeroboám ezek után sem tért meg gonosz útjáról. Továbbra is a nép köréből rendelt papokat az áldozóhalmokra, és beiktatott bárkit, aki pap akart lenni az áldozóhalmokon.
[34] Ez volt Jeroboám házának a vétke; emiatt irtották ki a föld színéről, és emiatt semmisítették meg.