A magyar származású jogász, aki megálmodta a Nemzetközi Büntetőbíróságot: Ben Ferencz - E104
09 April 2025

A magyar származású jogász, aki megálmodta a Nemzetközi Büntetőbíróságot: Ben Ferencz - E104

Hihetetlen Történelem Podcast

About
Ben Ferencz magyar származású amerikai jogász volt. 103 éves koráig élt, és talán nem túlzás állítani, hogy egész életében egy igazságosabb világért harcolt. Fiatal korától kezdve tanulmányozta a háborús bűnök kérdéskörét. A második világháborúban már azon dolgozott, hogy bizonyítékokat gyűjtsön a nácik emberiesség ellen elkövetett tetteire. Mindössze 27 éves volt, amikor önként vállalta, hogy főügyészként részt vesz Nürnbergben az SS-tisztek Einsatzgruppe-perében. Tanulmányai és megrázó személyes tapasztalatai indították arra a következtetésre, hogy a világnak szüksége van egy nemzetközi jogi szervezetre, amely elítéli és felelősségre vonja a háborús bűnösöket. Több évtizedes, kitartó munkájának is köszönhető, hogy létrejött a Nemzetközi Büntetőbíróság, aminek jelenleg 125 ország a tagja - Magyarország kilépésével ez a szám eggyel csökken majd a közeljövőben.

Források:

Philipp Gut: Ítélet a gonosz felett című könyve

Ben Ferencz: Mindig csak az igazat - 100 év bölcsessége című könyve

Prosecuting Evil című dokumentumfilm

Jöjj és lásd című film

Átlagemberek című film

1945 című film, Török Ferenc rendezésében és Rudolf Péter főszereplésével

Szemesi Sándor: A Nemzetközi Büntetőbíróság intézménye a nemzetközi jogban

Kovács Péter: Bevezetés a Nemzetközi Büntetőbíróság joggyakorlatába

https://mult-kor.hu/20140822_a_sebesult_katonakat_vedte_az_elso_genfi_egyezmeny


.
Ha szeretnél havi extra tartalmakat kapni tőlünk, akkor gyere a Patreon oldalunkra és válaszd ki a neked megfelelő támogatói szintet.
https://www.patreon.com/hihetetlentortenelem

Kiemelt Patreon támogatóink:
Busa-Fekete Róbert, Lovas Gabriella

Elérhetőségek:
E-mail cím: hihetetlentori@gmail.com
Facebook oldalunk linkje
Spotify linkünk
.
Hirdetés és együttműködés:
hallgatom@betonenetwork.hu
www.betonenetwork.hu