„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”
Kolozsvári Rádió
00:46:16
LinkPodcast
1001 ötlet
About this episode
Első koncertjét még egyetemista korában szervezte, azóta nem tud elszakadni a színpad közelségéből, folyamatosan szervez, sokat épít eddigi tapasztalataira, tanul a hibáiból és soha nem kísérletez. Sánta Levente volt a vendégünk.
Olyan előadók koncertjeit bonyolította már csapatával, mint Sting vagy éppen a Deep Purple. De az általuk szervezett, a 80-as–90-es évek nosztalgiájára építő bulik is népszerűek. Sánta Levente első koncertjét még egyetemistaként szervezte, azóta rengeteget tapasztalt, többek között a Kolozsvári Magyar Napok fesztiváligazgatójaként is. Jelenleg a Backstage Production vezetőjeként tízezreknek szervez koncerteket.
Lépést tud-e tartani a romániai és ezen belül a kolozsvári koncertszervezői piac a nemzetközivel?
Mi az, ami már az első, általa szervezett koncerten megfogta ebben a szakmában?
Minek kellene teljesülnie ahhoz, hogy Kolozsváron mondjuk Ed Sheeran vagy Adele koncertet lehessen szervezni? A piac igényei vagy az infrastrukturális tényezők befolyásolják jobban a koncertszervezői lehetőségeket?
Többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk Sánta Leventével, a Backstage Production vezetőjével.